The Apprentice UK 7. évad 11-12. rész és a döntő

SPOILER!!!SPOILER!!!SPOILER!!!

Tizenegyedik rész: Ez csak egy összefoglaló arról, kik is a TOP 5.
Tizenkettedik rész: A feladat kemény, egy gyorséttermet kell létrehozniuk, brandinggel, és kajával, tartaniuk kell egy próbaüzemet és szakértők előtt kell az üzletüket bemutatniuk Sir Alannel. Tom és Helen dolgoznak együtt, Helen lesz a PM. A másik csapatban Jim szeretné győzelemre vezetni a lányokat, Susan úgy érzi, most sikerül Natashával sikeresen dolgoznia. Helen szerint hússal töltött sütemények (biztos van hivatalos neve, és én nem értek ehhez, de most legyen ez) és a krumplipüré jó kombináció lehetne, legyenek az ételek britek. Tom szerint az túl masszív lenne a hölgyek számára, ezért mini-sütikben egyeznek meg. A másik csapatban Susan mexikói ételekre szavaz, szerinte a mexikói hangulat vidám, embercsalogató. Natashának nem tetszett az ötlet, de belement. Jim szerint Natashának kéne főznie és kitalálnia, milyen ételeket csináljanak, mivel Natasha vendéglátóiparit végzett. Natasha hárít, ő nem tud főzni, nem tudja ezt csinálni, inkább kitalálja, hogy hogy nézzen ki az étterem. Ö… oké. A másik csapatban Tom szeretné kitalálni a témát meg mindent, mivel az ételekhez nem ért. Helen nem bízik benne, de nincs mit tennie. Susan és Natasha inspirációért megy, míg Jim megtanulja, hogyan kell mexikói kaját készíteni. A jó gyorskajálda titka: friss étel, gyorsaság és maga a rendelés-főzés-kiadás rendszere.
Tom eközben a várost járja, s kitalálja, mi legyen a cég neve: MyPy. Helen egyetért. Susan és Natasha nem tudnak egyről a kettőre jutni, hogy mi legyen a nevük, ezért Jimet hívják segítségül, aki a „Caracas” nevet ajánlja, ami hasonlít a mexikói csirkekaják nevére. Aztán a designon nem tudnak a lányok megegyezni, s megint felhívták Jimet. Jim úgy érzi magát, mint egy babysitter. Tom és Helen brit felfedezőkről nevezik ez ételeiket, de Kolombusz Kristófot is belekeverik, mert ő fedezte fel Amerikát meg a krumplit és angol is volt. Hát nem így volt Tom, ezt benézted. De Helen se tudta. A brit üzletemberek…  Másnapra készen áll az étterem berendezése, s van 6 órájuk hogy a berendezést elrakni, takarítani, s elpróbálni, hogy fog működni a rendszerük. Míg Tomék elpróbálják a kiszolgálást meg mindent, Jimék több időt töltenek csinosítgatással, mint a konyhával, illetve a szervezéssel. Caracasban sajnos minden lassú, ezért több próbavendég elment, mielőtt megkapta volna a kajáját. A MyPy-ban eközben a gyorskaja 3 perc alatt kikerül a vendéghez, Caracas 15-30 percéhez képest ez valóban gyors, igaz Helen legalább kidolgozott egy rendszert, nem úgy, mint Jimék. Susan rátapint néhány problémára, nincs szervezés, a kaja hideg, ezeket meg kell oldani másnapra, amikor Sir Alan és az étteremszakértők jönnek enni. Caracas sok negatív kritikát kapott a vendégektől, míg a MyPy-t dicsérték, de dobozváltásra kényszerültek.
Lord Sugar először a Caracasba megy az étteremszakértőkkel, ahol több kategóriában 1-től tízig pontozták az éttermet. Aztán jönnek a szakértőktől a kérdések, egy óra alatt hány vendéget tudnak kiszolgálni és mennyi profitra számítanak belőle. Natasha és Susan Jimre néznek, akinek nem sikerült előhoznia magából a matematikust, s félreszámol, láthatóan erről fogalma sem volt, pedig ez egy fontos üzleti pont. Jim a végén megemlíti, hogy Sir Alan még nem fizette ki a kajáját. MyPyban az élet szép és jó, minden kérdésre van válasz.
Jön a tárgyalóterem. Jimék mexikói ötlete jó, mert nagyon népszerű manapság, s ezt meglovagolni okos dolog. Kiderül, hogy Caracas Venezuela fővárosa, tehát nem igazán Mexikóval kapcsolatos, Karen elismerteti a csapattal, hogy mind azt hitték ez egy kitalált szó. Jön az eredmény-hirdetés: Venture átlaga 4/10, míg Logicé 7/10. Helen és Tom a döntőben vannak. A másik három közül csak ketten jutnak tovább. Sir Alan rögtön azzal indít, hogy a másik csapatnak volt üzleti terve, ott volt papíron, hogy mi mennyibe kerül, mennyi a kiadás, mennyi a profit stb.. Vajon Jim, Susan vagy Natasha fel tud ilyet mutatni? Vagy legalább szóban el tudják mondani? Nem, erre nem gondoltak. Pedig ez volt a lényeg. Natashának felhánytorgatják, hogy vendéglátóipari végzettséggel neki kellett volna kézbe vennie a dolgokat, de ő azzal védekezik, hogy az már régen volt. Lord Sugar szerint ez nem mentség. Susan szerint Jim nem végzett jó piackutatást, ezért nem sikerült jól teljesíteni a feladatot. A két nő összeesküdött Jim ellen, ez nagyon jól látható, ugyanakkor kétségtelen, hogy Jim nagyot hibázott, s mint csapatvezető, neki volt a legnagyobb felelőssége. Natashának kell mennie.
Döntő:
Elérkezett a nagy pillanat. A négy döntősnek 48 órája van kidolgozni azt az üzleti tervet, amivel nyerni akarnak. A terv, amit pénzzel fog támogatni Lord Sugar. Vajon mi lesz? Az idő lejártával négy interjúztató fogja ízekre szedni a döntősök üzleti terveit, majd a végén dönt Sir Alan. Ez nem ez egyszerű procedúra. A legnagyobb esélyes Helen, aztán Jim, harmadik Susan, negyedik Tom.

Hol is kezdjük? Susan üzleti terve, hogy 100%-ig természetes alapanyagokból készült bőrápoló szereket dobna a piacra, s nyitna a nagypiac felé, vagyis az országos eladás felé. Sőt, utána a globális piac felé is nyitna, hiszen, aki megveszi a termékeit, azok újra meg fogják venni őket (saját tapasztalata szerint), s még több és több vásárló fog jönni, ami még több bevételt hoz, s ez egy végtelenül nyitott üzletet biztosít, hiszen, ha egy termék jó, akkor azt futtatni kell a piacon.
       Tom terve kétrétű, egyrészt, a vállalkozása nyújtana egy szolgáltatást, ami megmérné a dolgozók hátának az állapotát, s az eladott termék egy olyan szék lenne, ami edzené a megfelelő hátizmokat, így a hátfájás kialakulásának esélye lecsökken, így a munkavállalók hatékonyabban tudnak ülőmunkát végezni.
Helen a gazdaságon szeretne segíteni úgy, hogy egy szolgáltatói rendszert hozna létre. A lényege, hogy az apróbb-cseprőbb dolgokat másra lehetne bízni. Például mással kéretnénk időpontot a fogorvoshoz, mással vásároltatnánk be, mással küldetnék születésnapi képeslapokat és a többi.
Jim vállalkozásának a neve AMsmart, ami nevében egyértelműen Lord Sugar cégének a nevét (AMS) használta fel. A cégének lényege, hogy támogassa e-learning vagyis elektronikus úton történő tanulást, ahol az Egyesült Királyság ifjúságával ismertetnénk meg az üzleti élet és a vállalkozás alapjait, ezzel is elősegítve a munkahelyi elhelyezkedésüket.
Ezek után Susan terve tűnik a legépkézlábabb ötletnek. Susannek felróják, hogy egy kis területen működő terméket szeretne országossá tenni, ami enyhén szólva is ambiciózus, hiszen a nagy kozmetikai cégeknek is vannak hasonló termékei. És az első évben 1 millió fontos profitra számít. Ez csak a cégek 8%-ának szokott sikerülni.
Tom sok számítási hibát vétett, s „szék” szót egyszer említi az egész üzleti tervében. Vajon szükség van ilyesmire egyáltalán? Jim terve egyértelműen Lord Sugar hírnevére épül, hiába mondja, hogy az nélküle is megállná a helyét. Semmi alapja sincs, nem kérdezett meg egy iskola igazgatót sem arról, hogy lenne-e igény erre. Helen terve megalapozatlan, nincsen olyan kapcsolatrendszere, se tapasztalata abban, hogy egy olyan céget tudjon létrehozni, mint amilyet elképzelt. Ehhez hosszú, hosszú évek kellenének. Meg ki is használná? Úgy tűnik, Helen túlságosan a munkájának él, ezért viccet kell mesélnie. Tomtól megkérdik, ő is olyan, aki elkezd valamit, majd félbehagyja egy másik ötletért? Tom szerint a körömreszelő, amit ő talált fel (tényleg klassz) a legjobb példa arra, hogy van kitartása. Jim nagyon sokat beszél és igyekszik elterelni a szót, de nem jött össze. Susant letámadják, hogy ki teszteli a termékeit, aztán kiderül, hogy a teszt költségeit nem jó helyen tüntette fel, s nem is jól. Túl naiv. Helen azért kapja meg a magáét, mert az ötlete nem eredeti, sok más cég is ajánl ugyanilyen szolgáltatásokat, nincs ebben semmi új, s nem is biztos, hogy nagyon piacképes. Helen amellett kardoskodik, hogy van más eredeti ötlete is, és az, hogy 10-szer nyert, azt bizonyítja, hogy akármibe is kezd, az sikeressé válik.
A tárgyalóteremben az interjúvoztatók elmondják, kiről, mit gondolnak. Helen igazi munkamániás, szorgalmas nő, de az ötlete alapjáraton hibás feltevésen alapul. Hogy jó munkaerő lenne ő? Ez biztos. Hogy jó üzleti partner lenne? Ez eddig nem derült ki, mert nincs benne meg a „vállalkozó”.
Szerintük Jim megfoghatatlan, mindig talál valami kibúvót, amikor a részletek megbeszélésére került a sor. Nem végzett piackutatást, csak klissékben képes kifejezni magát, s sok beszédnek sok az alja. Jim mindent Lord Sugarra épített fel, ez nem egy önálló üzleti terv, amihez támogatás kell, ezt Lord Sugarra írta.
Tom egy őrült professzor. Rengeteg ötlete van, egy közülük pedig tutira beválik. Kicsit szétszórt, s neki lenne a legjobban szüksége a pénzre, hiszen neki vannak ötletei, csak nincs, aki támogassa őt.
Susan a korához képest nagyon ügyes, saját üzlete van meg minden, de túl naiv és optimista, ami nem lenne baj, de nem realista. Igazi vállalkozó, de a kisvállalkozásából következtet arra, milyen sikere lenne a nagyvállalkozásnak, ami nem jó, hiszen a nagyvállalatoknál mások a játékszabályok és a piaci viszonyok.
Most bemehetnek a döntőseink a terembe. Susan terve nem kivitelezhetetlen, de nem túl sok sansza van, Helenben csalódott Sir Alan, mert a tervének nincs alapja, háttere, semmije, s csodálkoznak, miért nem pékárúkkal vagy hasonlókkal kezdett el foglalkozni, hiszen azokban Helen nagyon jó. Helen azt mondja, az volt a másik terve, de szerinte nem volt elég egyedi Lord Sugar számára. Tom tervével az a baj, hogy a munkaadóknak csak újabb nyűg, s annyi pénzt nem is hozna a cégeknek, hogy megérné megvizsgáltatni a munkavállalóikat és venni nekik egy széket. Jimnél az a gond, hogy hol is van a pénz az üzletben? Jim elismeri, hogy non-profit szervezetnek szánta az üzletét eredetileg, de van benn pénz. Most komolyan… az egésznek a lényege, hogy pénzt hozzon!!! Argh! Jim Lord Sugarra épített, be akart nyalni neki. Jim kirúgva. Susan túl naiv, nem tudja, mi mennyibe kerülne, s egyet csettintene és a pénz el tűnne az üzlet meg nem menne, ezért ő is ki van rúgva.  Marad Helen (11-ből 10 győzelem) és Tom (11-ből 3 győzelem). Helen akkor lenne jó, ha ez a régi The Apprentice lenne, ahol az volt a nyeremény, hogy Lord Sugarnél dolgozhat az illető jó pénzért. Helen jó szervező, de nincs ötlete, Tomnak van ötlete, de kell egy kis irányadás neki. Ki éri meg jobban?
Helen bedobja, hogy inkább ötletet vált, s a pékárus dolgot szívesen megvalósítaná, most hogy tudja, hogy az jobban tetszene Lord Sugarnek. Ö… oké. Tomnak el kell mesélnie, hogy hogyan adta el a körömreszelőjét egy nagy cégnek, s kiderül, ez a srác nem semmi. De ezt miért nem lehetett a 11 hét alatt megmutatni Tom? A nyertes: Tom!!!

Reklámok
Kategória: 7. évad, reality show, The Apprentice UK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s