Folytatása következik – (Beelzebub, Detective Conan, One Piece, Orange Marmalade)

1. Beelzebub – 123. fejezet

      Takahashi tanárurat nevezték ki a Démon Akadémia tanárának. Szegény Takahashi még nem tudja, mibe vágta a fejszéjét. Az összes démon osztagvezetőt meg kell tanítania arra, milyenek is az emberek, mert hát mielőtt kinyírják őket, jobb ismerni az ellenfelet, ugye. A tanár a bemutatkozások során egyre inkább úgy érzi, valami nagyon-nagyon nem stimmel itt, cigiznek, felnőttek… és őket kellene tanítania? De rendületlenül, az összes képtelenség ellenére is kitart, hiszen oly sokáig volt munkanélküli, most itt az idő bizonyítani a feleségének és egy szem gyermekének. Ezalatt megmagyarázzák, miért kellett Hildát elrabolni. Tits. S Ogáékat kikészíti a kemény tréning.
Röviden, rohadt vicces volt. Szerencsére egyelőre a Beelzebub megmarad annak, aminek a legjobb, egy nagyon jól  megrajzolt shounen paródiának, aminek van némi plotja is, de anélkül is ütnek a poénok. A rajzolás ismét jó lett, öröm volt nézni.

2. Detective Conan -788. fejezet

A honlapon írtam ismertetőt, úgyhogy ide jön a reakcióm. Nem számítottam arra, hogy az ál-Kogoro nem az, akinek mondja magát, de én vagyok a naiv, hiszen soha senki sem az, akinek először mondja magát, ennyi év alatt ezt illene a fejembe vésni. De sebaj. Szerintem a nő a gyilkos, s a távirányítón lévő vér az ő vére. Gondolom én. De majd meglátjuk persze. Még mindig reménykedem, hogy ez elindít egy gyanakvós játékot, s Ran végre jobban észreveszi, hogy ki is az igazi Alvó Kogoro.

3. One Piece – 638. fejezet
       Már maga a cím is vicces, a „Nigehoshi”, hiszen tökéletesen összefoglalja a lényeget. Shirahoshi hercegnő igyekszik kiúszni a Fishman Island buborékjából, mert ha a Noah bárka ráesik, akkor az egész sziget romba dől. A lakók meghatódnak a hercegnő bátorságán, Hodi pedig elindul, hogy elintézzen egy-két dolgot. Az egyik Luffy lenne, aki Sanji rúgása által a hajó láncán landolt. Ám mielőtt szétkaphatná Luffyt, Fukuboshi herceg jön és megmenti őt. Hodi egy nagyon klassz kardot ránt elő és uszonyként használja. Csúcs. Van der Decken ad egy utolsó lehetőséget Shirahoshinak, de a lány most is kikosarazza őt, s védelmére kell két bátyja is. Hodi közben a hajóra ér, s leszúrja Deckent. „Ha meghalsz, a hajó is megáll, ugye?”
Jó kis fejezet volt, Hodi végre úgy viselkedik, mint egy rendes ellenfél, a fegyvere tényleg jól néz ki, le a kalappal előtte. A rajzolás továbbra is remek, kellően részletes.
Előrejelzés? Hááát… szerintem a Noah előbb-utóbb le fog zuhanni a szigetre. Többet nem tudok mondani, Decken csak nem hal meg. Áh.

4. Orange Marmalade – 29. fejezet
       Ma Ri újult erővel tér vissza az osztályban, ahol mindenki eszik. Ő is leül a baráti társaságához, azonban a vámpír-téma továbbra is fennmarad. Tényleg Ma Ri, te is most költöztél ide? Csak nem vagy vámpír? Teszi fel valaki a jogos kérdést, majd a lány eljátssza, hogy vért akar. A végén persze hozzáteszi, hogy viccelt. Ma Ri barátai örülnek, hogy a lány megmutatta a humoros oldalát, bár elég ijesztő volt. S egyre jobban szapulják a vámpírokat. És egyre rondább dolgok kerülnek elő. Ma Ri egyre rosszabbul lesz, hányingere támad és a WC-n köt ki. A többiek kérdik, hogy van, de ő csak annyit felel, hogy jól van, hagyják őt békén.
Hát igen, most egy kicsit ezt az oldalát tekinthetjük meg a dolgoknak, túl kell esni ezen a lelki drámán is. Annak ellenére, hogy ez egy várható, előre megjósolható fejezet volt, jól meg volt csinálva, egyáltalán nem volt sem erőltetett, sem érzelemmentes.

Reklámok
Kategória: Beelzebub, Detective Conan, Folytatása következik, One Piece, Orange Marmalade | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s