Folytatása következik – Most képek nélkül

1. Orange Marmalade 65-71. fejezet

Valahol ott tartottunk, hogy vámpírsrácot kénytelen MaRi hazakísérni és eközben a fiú elmondja, miért is kéne a lánynak nem törődnie Jae Minggel. Legfőbb indoka az, hogy MaRi vámpír és a vámpírokat utálják, mert szörnyetegek MaRi elküldi őt a fenébe. Másnap MaRi megkéri Jae mint, hogy lógjanak a suliból és töltsék együtt a napot. A fiú természetesen benne van a dologban. A randinap végén MaRi kíván egyet egy kútnál, de nem jön össze a dolog és ettől nagyon elszomorodik. Na de vágjuk rövidre, Szöszke csaj zsarolja MaRit, hogy kerülje Jae Minget, de a fiú csak úgy tapad MaRira. Vámpírsrác meghallja, mit csinál a Szöszi, ezért befenyíti őt, mondván, nem minden vámpír gyenge és szelíd, mint MaRi, úgyhogy vegyen vissza, de sürgősen. MaRi pedig utat enged érzelmeinek és Jae Minggel jár, de vámpír léte továbbra is titok. A zenekarba azért belép a Szöszi lány és a vámpír srác is, nehogy azt higgyük, konfliktusmentes időszak vár majd ránk. Éééés ennyi. A történet több hónapos szünetet tart, november jön a folytatás. Eddig egy lassan haladó, de elfogadható, a maga módján bájos és aranyos vámpír történet, nem a szokásos vámpírsablonokkal, ami nagyon jót tesz az egésznek. Várjuk a folytatást!

2. One Piece 671-681.fejezet

A borítókon elkezdődik Caribou kalandja, aki visszakúszik a sellőkhöz, ám Jinbe elkapja őt és elviszi a G5 tengerészeti bázisra. Kiderül, hogy Ceasar a Gas-gas ördöggyümölcsöt nagyon jól tudja alkalmazni, kvázi megfojtja Luffyt a levegő elgázosításával. Law sem jár jobban, szívét ugyanis amikor a szigetre jött odaadta Ceasar bandájának. Luffyék, Smokerék és Law egy ketrecben térnek magukhoz és a tengerészet egyik magas rangú tisztje, Vergo is a rosszak között mutatkozik be. Kiderül, hogy ő végig tudott a gyerekrablásokról, s csak álca volt a gondos, jó lelkű tengerész imidzse. És Vergo nem másnak dolgozik, mint Jokernek, a híres alvilági kereskedőnek. Neki dolgozott régen Law is. Joker ugyanis nem más, mint Doflamingo! Eközben Sanji Nami testében visszaszerzi Kinemon testét, aki immár teljesen összeállva képes magát a tüzet és a robbanást is széthasítani, Zoro nagy ámulatára. Ceasar megy visszaszerezni a gyerekeket, akiknek elvonási tüneteik vannak és Usoppékat laposra verik. Ceasarék ezután élő közvetítésben mutatják meg a kalózoknak, miféle halálos fegyvert állítottak elő. A slájm, ami mérgező, meg mozog, megette a „cukorkát”, amit Ceasar készített, s néhány almából, ami ezután érintkezett a slájmmal, Ördöggyümölcs lett. Eközben néhány szupernova szövetségre próbál lépni egymással. Luffyékat kilógatják a mérgező slájm gázára, de Law előre tudta, hogy ilyesmi is megeshet, így készen áll a visszavágásra. Kiszabadul és Smokeréknak is segít, visszacseréli Tashigi és Smoker lelkét. Eközben odakint mindenki menekül a mérges gáz elől, ami halálos, s a nagy csapat újra összeáll a laborban. Itt szétválnak hőseink ismét, ki-ki a maga útján, Luffy megy Caesar után, Law a SAD nevű szert akarja megszerezni, Smokeré Vergo és a többieknek ki kell szabadítaniuk a gyerekeket, nem mellesleg el kell menekülniük, mert a gáz szivárog befele és Law is készül valamire. Hihetetlen, hogy tíz fejezet alatt annyi minden történik, hogy rendesen le sem tudom írni. Az utóbbi hónapokban sok szünet is akadt, ezért van „csak” tíz fejezetről szó. Még mindig nem teljesen tiszta a kép, hogy ki-mit és főleg, miért, de nagyon tartalmas fejezetekről beszélhetünk. Egy-kettő fejezet persze csak átvezetés volt, majdnem hogy csak rohangálásból állt, de más heti shounenekhez képest, még ezek is jók voltak. Ez az „arc” tényleg őrületes, eszeveszett, azt hiszem, ez a legjobb az egészben. Na meg Law. És Vergo. És mindenki kedvenc gonosz őrültje, Doflamingo. Kívánni se lehetne jobbat, de komolyan.

3. Detective Conan 820-834. fejezet

Nos, volt egy BO-s ügyünk, ami nagyon jó volt, a régi időket idézte. Amuro lett Bourbon, Okiya Shuichi és Sera Shuichi húga. Az utolsóban még nem vagyok 100%-ig biztos, de bátyónak nevezte, ez azért elég nyomós érv a testvér-elmélet mellett. A Fekete Szervezet azt hiszi, Shiho meghalt, de csak Kaito Kid öltözött be Shihonak és robbant fel látszólag a vonat egyik vagonjával. Ha valamit ki nem állhatok, az Kaito Kid a fő-történetben. Kaito KID eleve a DC világ egyik gyenge pontja, hiszen, a DC világ reális, leszámítva a sok gyilkosságot, meg egy-két ilyesmit. De KID bűvész, mágus, nem örülök neki, hogy csak pikk-pakk felöltözött Shihonak. Ez a BO ügy egyetlen negatív pontja. Aztán Amuro megígéri, hogy visszatér a nyomozó irodába, mint kiderül, még nem érti teljesen, mi folyik itt. De arra rájön, hogy Conannek köze van hozzá. Volt egy teniszező ügyünk Amuroval, majd egy Kaito Kiddel meg egy „ékszer” teknőssel, végül Heiji és Otaki jöttek Tokióba egy ügyet megoldani. Aktuális ügyünk pedig még mindig Heijis, de ezúttal elmegyünk egy nagy házba, ahol vámpír is él. Vagy mégse? Összeségében, az elmúlt hónapok izgalmasak voltak, főleg az Amuros tenisz ügy, utána pedig visszavettünk, s jött Kid és Heiji, utóbbi novemberig boldogít minket biztosan. Sok lehetőséget rejt az, hogy Amuro gyanakszik Conanre, alig várom, hogy lássuk, mi lesz még ebből.

4. Beelzebub 160-174. fejezet

A történet továbbra is tartja a szintjét, szórakoztató, tele badass dolgokkal és harcokkal. Azzal nyitunk, hogy a Démon Úr szeretné visszaszereztetni valamijét Ogáékkal. Ez a valami a legelitesebb legelitebb iskolában van, Himekawa legnagyobb ellenfelénél. Nosza előre, irány a luxus suli, ahol az automatákból nem egy doboz kóla, hanem egy egész konyha tűnik elő, s a szakácsok a legelőkelőbb kaját rittyentik össze egy-két pillanat alatt. Oga azt játssza, hogy Himekawa embere és mindenkit legyűr, végül megszerzi a démon király féltett kincsét, egy nagyon gyönyörű festményt, amit ő maga készített Beel anyjáról. Hilda elmereng róla, szóval a jövőben még biztos előkerül a téma. Himekawa ellenfeléről kiderül, hogy egy hölgyemény, aki férfi ruhákban jár és Himekawa jegyese, vagy valami hasonló. Furuichi pedig gyors tündöklésbe kezd, amikor megfázásra a démonkirálytól kapott zsebkendőket dugdossa az orrába. Minden egyes zsebkendő darab egy-egy démont hív elő, akiket mi jól ismerünk, és mindet csak Furuichi látja, mivel őt szállják meg, és addig marad egy démon, amíg a zsepi az orrban marad, illetve, amíg nem teljesül Furuichi akarata. És hát, mi más lenne a kívánsága, mint mindenkit agyonverni. Maga Behemoth is megszállja őt és megállapítja, hogy Furuichi több, mint aminek látszik. Ezután jön a flashback Furuichi és Oga találkozásáról. Változatlanul szórakoztató, tartja a szokott szintet és annak ellenére, hogy leginkább stílusparódia az egész, azért a háttértörténet is egészen korrekt.

5. Good ending 128-144. fejezet

Shou exe rendesen bocsánatot akar kérni Shoutól, de Utsumi nem fog ebben partner lenni. A teniszklubban új tagok vannak, Himuro a legidegesítőbb köztük, mert úgy nyomul Yukira, hogy az már a fájdalomküszöböt érinti. Utsumi meg akarja beszélni a Shouval való gondjait Yukival, de az elhajtja, majd sír egy sort. Utsumi, te érzéketlen tuskó, csak ennyit mondhatok, és Yuki, te meg mindent túlreagálsz és semmi sem elég jó neked. Utsumi aggódik Yuki miatt, majd Yuki kiteregeti a lapjait: „Seiji még mindig szeretlek, bár én szakítottam veled. Örülök, hogy van barátnőd, de nézni se bírom. Nem tudok csak a barátod lenni, ezért tegyünk úgy, mintha nem is ismernénk egymást.” Briliáns, mondhatom. Utsumi bánatos, azért ez mégis csak sok, hogy mostmár szóba se állhatnak egymással. De aztán rájön, hogy ott van neki Shou, aki mindent megtesz érte és úgy dönt, ezt a kincset (Shout) nem szabad eldobni. Itt akár vége is lehetne, na de… Shou exe visszatér és megöleli a lányt, akinek ez nem tetszik és elrohan. Vigaszt keres Utsuminál. De aztán jöna telefon, hogy Kento, Shou exe balesetet szenvedett a történtek után és Shou csendben emészti magát, azt szajkózva, hogy minek látogatná meg. De azért persze meglátogatja. No lám, no lám, valaki még érez az exe iránt valamit. Tooru számára kiderül, hogy Yuki hova jár iskolába, így Utsumi figyelmezteti a lányt. Yuki fel készülve. Állítólag. Aztán jön a nagy találkozás és Tooru elmeséli, hogy ő nem fogadásból feküst el Yukival, ezt csak a „barátai” találták ki utólag, akiknek nem tetszett, hogy Toorunak ilyen jól megy a sora. Oké. Yuki örül, hogy ezt nem egyedül, hanem Seijivel hallgatta végig, ez erőt adott neki. Seiji nem tudja, kit válasszon megint, Shou vagy a szenvedő Yuki. De mikor Shou elmeséli, hogy Kentonál járt a kórházban, Seiji megmondja a tutit, mi csak egymás sebeit nyalogatjuk. Hoppá. Shou szerint ez butaság, felejtsék el. Aztán kapunk egy kis baseball intervenciót, ami cseppet sem lényeges. Yuki eldönti, hogy ír Toorunak egy sms-t, amjd a srác felhívja őt. Yuki elmondja, hogy oké, megérti, hogy félreértés volt, de ő már nem akar szerelmi kapcsolatba bonyolódni Tooruval. Ám a fiú nem tágít, azt kéri, Yuki gondolja át. S emiatt zaklatja egész nap, minden éjjel. Utsumi hiába beszél Tooruval, nem tudja megértetni a sráccal, hogy amit csinál a túl sok. Yuki összeesik. Ha nagyon lassan is, de haladunk. A történet érdekessége, hogy egyszerre túl szappanoperás és valamiért olvasható. Talán a rajzolás miatt. Nem is tudom. De, mint mondtam, kitartok a végsőkig.

Reklámok
Kategória: Beelzebub, Detective Conan, Folytatása következik, Good Ending, manga, manhwa, One Piece, Orange Marmalade, shounen, webtoon | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

One Response to Folytatása következik – Most képek nélkül

  1. kdanni szerint:

    Mióta dobta Red Hawk a Good Endinget, azóta nem olvastam.
    De ez az összefoglaló pont elég volt. 🙂 Köszi!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s