31 Ai Dream- Álmodozó harmincas

31aidream.jpgFőszereplőnk Deguchi Chikage 31 éves, dolgozik és egyedülálló. A mostani osztálytalálkozón talán fordul a sorsa és szerelmet vallhat Harunak, akit középiskolában szeretett. Azonban rá kell jönnie, hogy különc, akit a kolléganői ostobának és gyerekesnek tartanak, arról nem beszélve, hogy még szűz is. A végső csapás, hogy szerelme összejött az egyik másik osztálytársával a találkozó után. Deguchi úgy dönt értelmetlen így az élete, de egy másik osztálytársa felajánl neki egy kísérleti gyógyszert, amitől megfiatalodik és úgy néz ki, mint végzős önmaga. Ha már itt tart, felfedezik, mint modell. És hirtelen 4, jól látjátok, 4 darab férfi fejét csavarja el kevesebb, mint 13 fejezet alatt.

A realisztikus, picit negatív beütésű kezdés után a történet átfordul bugyuta szerelmi sokszöges ámokfutásba,amin az alaptörténet sem dob túl sokat, hiszen nem csak a történet nem igazán eredeti, de az elbeszélés módja sem az. Tanemura Arinától (Kamikaze Kaito Jeanne, Fullmoon wo Sagashite) azért többet vártam. A főszereplő egy tizenhat éves testébe bújt 31 éves, de lehetne 12 is, ha a személyiségét nézzük. Valljuk be, ha sem a történet, sem az elbeszélés módja nem egy nagy durranás, akkor legalább eredeti karakterek kellenének, akik elviszik a hátukon a mangát. A szerelmi részre kár is kitérnem, az egész egy nagy dzsumbuj.

A témaválasztásnál jobb lett volna vagy a seinen felé elvinni a történetet és akkor több komolyságot kapna az egész, vagy ha már shoujo, akkor az legyen rendesen megcsinálva.

Lehetséges, hogy csak első olvasásra ítélem meg ennyire szörnyűnek, és a későbbiekben jobb lesz, de ez nem a legjobb művei körét bővíti egyelőre. Idővel kiderül, hogy első látásra igazam volt-e ezzel kapcsolatban.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s