Egy abszolút alapmű, ami nézve könnyebben emészthető, mint olvasva, de aki olvassa, annak nem jut eszébe további kérédseket feltenni a szereplőket illetően, hiszen épp csak a bugyi szinük nincs leírva. Vagy mégis?
A történet nagyon röviden szólva Jean Valjean viszontgasgairól szól, akit kenyérlopásért, majd többszörös szökési kísérletei miatt 19 évig sínylődik börtönbe, s hiába szabadul utána, a társadalom megbélyegzi és kitaszítja, mígnem egy pap révén jó útra tér, igaz ennek az az ára, hogy kitalál magának egy új személyazonosságot. Magához vesz egy árva kislányt, Cosette-t, és felneveli őt, miközben a rend éber őre, Javertn állandóan a nyomában jár. Mindeközben pedig zajlik a történelem a 19. századi Franciaország zűrös időszakában.
A nyomorultak egy tökéletes korrajz, több társadalmi rétegen átívelő történet, ami a mai napig egy irodalmi alapműnek számít, bár olvasása igencsak kihívásra kényszeríti az egyszeri olvasót, aki nem tudhatja, hogy Victor Hugo olyan részletességgel mutat be mindent és mindenkit, hogy már-már az az érzésünk támadt, hogy mi is ott élünk, ott vagyunk abban a korban és az utolsó kavicsig le van írva minden. És ez így jó. Aki ebből a regényből nem ismeri meg a 19. századi Franciaországot, annak másból sem megy.
A regény nagy részletességgel számol be minden szereplőről, így csak sokáig jutunk el addig a kezdőpontig, amit a legtöbben ismernek, hogy Valjeanból jó ember lesz. A történet átívelő szálait ő köti össze, röviden összefoglalva egy bűnös ember jó útra tér, más dolog, hogy mennyire bűnös, és a végén, mivel jó szívvel cselekedett megváltást nyert. Persze nem az ő szerepe az egyetlen, ami kiemelkedő, szegény Fantine története hihetelenül erős és drámai, az öreg pap, aki megmentette Valjeant, szintén fontos karakter, illetve Marius, a nemes diák és forradalmár és a Thénardier család, akik nagy haszonlesők.
A 2012-es film tulajdonképpen a musical megfilmesített verziója, így aki a musicalt látta, látta a filmet is, illetve fordítva. Természetesen más színpadon látni és más filmvásznon, de mindegyik élmény. A film játékideje bár hosszú, de képtelenség lenne számára visszaadni a regényt, így a akaraktereken keresztül igyekszik támpontokat adni. Cosette a regényben is gyenge alak volt, a filmben pedig pláne. És, ha már kritika, Javert felügyelő egy ponton a filmben elengedi Thénardiert mondván, hogy kis piti bűnözőkkel nem foglalkozik, illetve erre utalt erősen a jelenet, holott a felügyelő karaktere pont arra épül, hogy minden törvényszegőt lecsukat, így a könyvben Thénardiert is börtönbe juttatja, vagyis meg sem fordul a fejében, hogy elengedné.
Összességében bátran ajánlom a filmet és a regényt is, mert összetetten és érzékenyen nyúl egy olyan témához, amihez sokan nem akartak és nem is mertek sosem, pedig létező, lélegző probléma volt akkor is és manapság is.
